A hercegnők a Sisakhegy melletti szép zöld mezőn sorakoztak fel az Alíz-versenyre. Ködbe burkolózó, de napfényes reggel volt, az ijesztő próbatételek csípős hidegében dideregtünk. Össze is húztam magamon a bájos stólát, és aggódva figyeltem a versenyzőket.
Az én hercegnőm fel és alá járkált, kezét karba fonva, és bár türelmetlen arcot vágott, mégsem vesztette el méltóságát. Smaragdzöld bársonyruháján egyetlen gyűrődés sem látszott, sietős lépteit is az illendő és elvárható eleganciával tette meg abroncsos harangszoknyájában. Parázslelke csendesen izzott, tűzvihart jósolva. Hajában minden tincs a helyén ült. Már kétszer kellett megigazítanom, de még mindig állta a sarat, és ennek csak örülni tudtam. Órákig játszottam vele, hogy a virágformába csomózott haj, és a belé kötött kis csengettyűk éppen pont jól emeljék ki arcának szögletes vonásait, magukban viszont ne legyenek se túlzók, se hivalkodók.
Igen, a giccs az egy olyan kiváltság, amit csak a tudatlan és otromba aljanép engedhet meg magának, mint én. Öltöztető lány vagyok, és boszorkány, és már számtalan alkalommal megtanultam, hogy nem lehet minden nő hercegnő, sőt nem is kell, és néha különösen kifizetődő nem annak lenni. Most például viselhetem ugyanazt a ruhát, mint ő, de elhappolhattam azt a tökéletes fejdíszt! Ehhez minden hajamat a fejem jobb oldalára kellett kötnöm egy szabályos, nagy mandalába, aminek szirmai és masnijai közé aranybordákra hegesztett kis tündérházak ereszkednek le a maguk természetes káoszában, mint ahogy egy sziklás bércről tennék, kusza párkányok és tincsbarlangok között. Az ötvös olyan alapos munkát végzett a részletekkel, hogy minden kunyhó belsejébe be lehetett látni, ahol valósággal történetet meséltek a széttolt bútorok, előhagyott könyvek és tányérocskák. Néha elgondolom, hogy talán valódi tündérek lakták egykor.
Szépséges hercegnők mászkáltak a felkelő naptól sárga köd előtt, ki-ki halkan beszélgetett, ki sarlós tőrét szorongatta, ki csendben imádkozott. Gyönyörű, harmatos hajnal, aminek egyetlen rútsága, hogy a jelenlévők közül ketten már nem láthatják meg az éjszakáját.
A kieső – és öltöztetője – halállal lakol.
Hollódombi 