Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2012. szeptember

Évekig tartó válságba sodort a szorongásom, amit a felhalmozott írástechnikai tudás hozott magával. Végtelenül nagy elvárásokat támasztottam magam elé, és az alkotás helyett az idő nagy részében azzal voltam elfoglalva, hogy mi az a szempont, aminek még mindig nem felelek meg? Ki az, aki sokkal jobb nálam? Miért?

Szóval, most ott tartok, hogy újra vissza akarom szerezni az írást, az örömet az életemben. Akkor hagyjuk a szorongást – jó, és mit csinálok a szorongás helyett egész nap? Annyi ideig féltem, hogy már rég elvesztettem a kapcsolatomat a vágyaimmal és az örömeimmel.

Tehát az első, amit szeretnék tudni, hogy mire vágyom? Mi éltet, mi szórakoztat? Mikor érzem igazán jól magam?

Rengeteget tudok a világról, és szeretek tudni dolgokat, de mit kezdjek én ennyi tudással? Nos, itt egy trükk, ami segített, hogy az izgalmas ötleteket helyszínekké és karakterekké formáljam.

Szabad asszociáció. Én OneNote programot használtam, mert ott egy oldal lefelé és jobbra is végtelenségig nyújtható, de elvileg egy A3-as lap ugyanolyan működőképes lenne. A lap bal felső sarkára felírtam a témát. Jelen esetemben ez a pogányság volt, ami Molytánc című könyvem egyik alaptémája.

Aztán aláírtam az első szót, ami eszembe jutott. (Erdő.) A következő szót mellé, és/vagy alá. Minden megkötés nélkül, csak azt, ami elsőre beugrik. Tűz. Folyó. Tó. Avar. A szavak felhővé váltak, majd táguló tölcsérré. Az egymáshoz kötődő szavak egymás közelében lebegtek. A szavakból hirtelen előugrottak ötletek. Mi lenne,ha körbeülnének az avarban? Tetszik a hangulat. De kik? A képen volt egy idős nő koszorúban, akkor legyen ő. Gyerekek. Mit csinálnak? Ez egy ünnep. Az ünnep szó köré hangszerek gyűltek, zene, tánc. Ki táncol? Ki mesél a gyerekeknek? Hopp, aki máshol rosszfiú, az itt a legnagyobb angyallá válik?

Az egymondatos ötletek körbejárható témákká nyíltak, pontokba szedett gyors jegyzetet készítettem. Ha egy pont tetszett, az újabb mondattá nyílt szét, és újra, és újra, és újra. Az egy szavas felhő ötletviharrá változott, két fejezetre elég helyszín, párbeszédtéma, karakter. Észre sem vettem, de egyszer sem szorongtam, egy pillanatra sem, teljesen feloldódtam a képzelgésben, és a végén szinte fájt abbahagyni.

Következő lépésben be fogom karikázni a kedvenc ötleteimet, először dilemma koncepciók (pogány identitás vs. gimis szerep, gyász vs. továbblépés, stb.) majd a legizgalmasabb gondolatokból jelenetvázlatokat készítek.

Reklámok

Read Full Post »

Anne Rice videóját nézem, amiben kezdő íróknak ad tanácsokat. Egy barátjára hivatkozva azt mondja:

“Egy író barátom, Floyd (…) azt mondta egyszer, hogy amikor írsz, menj oda, ahol a fájdalom van. Úgy gondolom, Floyd arra utalt, hogy írj arról, ami neked fájt, menj vissza az emlékeidbe, amik konfliktust és szenvedést szülnek benned, amitől elveszted a lélegzeted, és írj róla, fedezd fel, a szobád biztonságában! Írj róla!

Én hozzáadnék valamit Floyd barátomhoz. Menj oda, ahol öröm van! Írd meg azt a történetet, ami neked izgalmas. Ha unalmasnak találod a könyvet, ne dobd ki, gondold át, hogy mit kell tenned, ‘izgalmas legyen nekem’, (…) és ha ezt teszed hamarosan úgy kelsz fel reggelente, hogy azon gondolkozol, hogy úristen, meg kell tudnom, hogy mi fog történni!”

Floyd a fájdalomról, Rice az örömről beszélt nekünk, bár talán amiben ő igazán jó, az a szépség. Palahniuk az undor mellett érvelt volna, ami megbotránkoztat és meglep, miközben olvasol. Stephen King a félelem mellett – de talán jobb példa Lovecraft, aki vastagbél rákban haldokolva írta művei egy részét; neki aztán intim viszonya volt a fájdalommal és a halállal! Ezek az írók ismerik a saját érzelmeiket, de legfőképp egyet-egyet közülük, ami számukra munkaeszköz, mint a toll.

Azon gondolkozom, én miből építkezem?

Ha te író vagy, miből építkezel?

Read Full Post »

– Igen, doktorúr, volt rosszullétem. Ezúttal a barátom születésnapján.

Ehelyütt eltekintek attól a ténytől, hogy gyakorlatos pszichológus hallgató vagyok, és hogy ezt hárman magyarázták el a kliensnek. Oka van annak, hogy nem akar tudomást venni róla.

– Le tudná írni, hogy mit ért rosszullét alatt?

– Elszorul a torkom, görcsöl a gyomrom. Izzadok és ver a szívem.

– El tudná mesélni, mi történt legutóbb?

Egy egyszerű tény az intelligenciáról: minél intelligensebb egy élőlény, annál több dologtól tud félni. Egy bogár, ha meglátja a madarat, megijed. A gazella már okosabb, számára elég, ha érzi az oroszlán szagát, és már be sem teszi a lábát a területére. Szép teljesítmény, ha a túlélésedről van szó. Aztán jött az ősember, és nagyot dobbantott: képessé vált elképzelni a veszélyt akkor is, ha semmilyen szinten sem érzékelte. Képessé vált felkészülni arra, hogy érzékelni fogja, képes volt félni attól, hogy félni fog. El tudod képzelni, mekkora hatalom ez, ha a tápláléklánc kellős közepén hullahoppozol gazellabőr szoknyában?

– …És akkor rámtört az a szédülés, meg fuldokoltam. Úgy éreztem, hogy azonnal el kell húznom onnan… Doktor úr, ez természetes?

– Ki volt még ott a party-n? – kérdezem válasz helyett.

– Néhány barát.

– És még?

Egy egyszerű tény az evolúcióról: lassabban fejlődik, mint a kultúra. Az intelligens félelem ma is bennünk van. A hormon ugyanaz. Csak az algoritmus nem működik a betondzsungelben. Manapság szorongásnak hívjuk. Az európai oroszlán már kipusztult, és most a noradrenalin és a kortikoszteroidok egy bevásárlóközpontban vagy az élettársunk szülinapi buliján törnek ránk. És akkor elővigyázatosan továbbállunk, mondjuk a fürdőbe menekülve, rosszullétet szomatizálva, amire aztán az élettársunk bánatos arccal feloszlatja az ünnepséget, csak hogy velünk lehessen.

– Hát… az igazat megvallva… hát ott volt még a pasim exe is.

Győzelem az élet felett, az intelligens félelemmel. Sokkal hatékonyabb, mintha megpróbálnád vele megbeszélni.

Read Full Post »

Ez a blog

Ez a blog nem a valóságról szól.

Az itt megjelenített karakterek mind fiktívek.

Nem felelnek meg a valóságnak.

Nem képviselik a szakmájukat.

Nem azonosíthatók létező személyekkel.

Bármilyen hasonlóság élő emberrel a véletlen műve, vagy olvasói illúzió.

Bármilyen megfelelés létező sztereotípiának tudatos írói fogás, vagy az én bénázásom eredménye. Ez a blog még mindig nem a valóságról szól.

Vigyázz vele!

Ez a blog a szórakozásomé. És talán a tieteké.

Ennyi.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: