Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Archive for the ‘rögtönzés’ Category

Előállítás

Sötét árnyék borult a sikátorra, leszámítva a fényreklámok kék-zöld homályát. A betonfalak magasra nyúltak, emeletek tucatjain emelkedtek át egy szürke égbolt felé. Vastag nyomócsövek hálózták be kiszámíthatatlan kanyarokban, párosával futva. Megtermett szellőztető berendezések álltak ki a falból, halkan zúgva keringették a levegőt a tornyokban, amik régebben épültek az emberemlékezetnél. A nyomozó odafentről érkezett.

Fantom a porcelánszínű maszkról kapta a nevét, ami arca bal felét takarta. Térdvédős rohamnadrágot viselt, szolgálati bakancsot, és egy feltűrt ujjú kabátot, ami lobogott a zuhanás menetszelében. Fantom az egyik nyomócsőre szökkent, halkan káromkodva kapaszkodott egy összebilincselt köteg kábelben, majd megpróbált a lehető leggyorsabban leereszkedni rajtuk egy jókora légkeringetőre. Onnan már csak egy újabb ugrás volt a sikátor köve.

Egy emelet zuhanás után egy pocsolyába érkezett. A víz beterítette arcát, haját, a koszos falakat körülötte. Ám Fantom nem állt meg gondolkodni. Előre nézett, a menekülő alakra. Ilyen messziről alig bírta kivenni az árnyékok között, de a digitális aura, ami körbevette, kijelölte a célpontot.

– Én szóltam – mondta Fantom csendesen, és előre nyújtotta kezét.

Egy töredék másodpercbe került. Mindig azzal álltatta magát, hogy látta a szürke ködöt kiválni a levegőből, a nanitok elképesztően gyors spirálját, ahogy összerakják magukat a vastag markolattá és kinő belőle a széles pisztolycső. A valóság az, hogy mire az ujjait behajlította, a pisztoly a kezében termett, és a távolban rohanó alak sziluettje pirosra váltott, ahogy a célzószenzor (tovább…)

Read Full Post »

Hollóhír

Hiába ragyogott a nap a sziklák és a város fölött, a szél aznap reggel a tenger felől fújt, sót és hideget hozott magával. Favázas, deszka tetejű házak kapaszkodtak fel a hegyoldalra, sikátorok és szűk utcák labirintusával. Most az ablakok nyitva álltak, a sikátorokban családok tolongtak ünnepélyes komolysággal, és egy szívszaggató gyászindulót dúdoltak. Szavak nélkül, ahogy anyjuktól tanulták. Száz és száz hang csatlakozott a kórushoz, ahogy a hír házról-házra terjedt. Aki tehette, gyertyát vagy lámpást hozott magával.

A Feledés úton egy kis gyászmenet érkezett, épp csak néhány lehajtott fejű asszony alkotta az előörsöt, fekete lepel mögé bújtatva arcukat. Az utóvédet néhány sornyi férfi alkotta, az arcuk szabadon hagyva, de fekete inget viseltek, és szalagot a homlokukon. Direkt úgy választották őket, hogy szurtos fiútól az élemedett apóig tartson a sor.

És a két csoport a Kortalanok egyikét fogta közre. Szilaj férfi, teste valahogy természetellenesen vékony, de mégis izmosnak hatott. Fakó, vöröses haját korommal hintették be, és vastag varkocsba kötötték a tarkóján. Arcát egy pajzs alakú kép fedte le, sűrűn írt szöveg, aminek cirádás vonalai között alig látszott néha a bőr sápadt fehérje. A vonásait lehetetlen volt kivenni így, de valahogy mégis sugárzott belőle a fiatalság, az élet és a bánat.

A dúdolás kórusa lassan elhalkult. Aki mellett a menet elhaladt, az eloltotta gyertyáját, lámpáját, és hátra sem nézve visszasétált a házba vagy a sikátorok közé. (tovább…)

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: