Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Madarász’

Győrffy Előd még mindig a burgundi vörös zakóját viselte, és a templom romjai között üldögélt. A leégett tető helyén már nem látszódott a nap, csak a lassan pironkodó ég, és az erdő őszbe öltözött ágai. Sárga, barna, piros levelek hullottak le, lágyan hintázva a szédítően tiszta levegőben. Az egyetemista nem is emlékezett rá, hogy utoljára mikor járt ennyire mélyen a természetben. Napokkal ezelőtt egy darázs látványától halálra rémült volna, most, térdén támasztva könyökét, akkor sem rebbent meg, amikor az öreg szarvasbogár keresztülmászott a hátán. Talán észre vette, de nem tulajdonított neki jelentőséget.

Háta mögött, ahol egykor az oltár állhatott, a beomlott falakat borostyán nőtte be. Az emelvényen a Madarász állt, a Mesélő formáját felöltve: fekete hajú, sápadt férfinak látszott, aki épp csak kinőtt a fiú korból. Szemei mohón bámulták a fájdalmai között őrlődő Elődöt.

– Nem mehetek hozzá közelebb, mert a Szelecz-kölyök felkoncol – súgta. – Innen egyedül kell továbbmenned.

Kitárta hát négy fekete varjúszárnyát, amelyhez a kísértetet láncolta. A négy égtáj szeléből kavarodott örvény félresöpörte az avart, és felvette a halott tinédzser alakját. Adrián Balázs parázsló szemmel, hangtalan léptekkel sétált le a kopott lépcsőn, és Elődhöz sietett.

– Mi a baj? – kérdezte. Hangja a levelek surrogása.

– Nem értem a szakítás koncepcióját – válaszolta Előd, mintha semmi furcsa nem lenne abban, hogy egy láthatatlan emberrel beszél.

– Mit nem értesz…?

– Azt mondta, hogy nem gyűlöl, nem szenvedett, azt mondta, még mindig szeret, csak már nem “úgy”. Eddig minden tiszta. Értem, hogy az ingerhiány lassan felőrli, és valami újra vágyik. Azt is, hogy ezért el kell költöznie. Nagyon fáj, de értem. – Megrázta a fejét. – Aztán azt mondja, neki is nehéz, hogy le kell szoknia az automatizmusokról… hogy nem túrhat a hajamba, és hogy nem érinthet meg úgy. Na ezt már nem értem.

Előd hátravetett fejjel bámulta a lemenő napot. (tovább…)

Read Full Post »

A színpadon egy csapat érzéki színész állt, akik gyönyörűen vonaglottak vajszínű vászontunikájuk alatt, és azt hitték, hogy ők igazán értik Jézust. Azt a fajta értelmezést adták elő, amely lerántaná a leplet egy megváltóról, akiben milliók hittek évezredeken át, és azzal az önhittséggel vádolják az Istent, amit épp elkövettek a színpadon. A Madarász széles mosollyal bámulta őket, és nem tagadta, mennyire élvezte a játékot.

Krisztust nő játszotta. Épp háttal térdelt a közönségnek az olajfák hegyén fohászkodva, hamuszürke haja egyenesen terült szét a vörös posztón – a szín szinte lobogott a színpadon – és a ruha félig lecsúszott vállairól, bő hullámokba gyűlve lapockáján. A tanítványokat játszó férfiak a reflektor fénykörén kívül, félig árnyékban pörögtek, forogtak, és Krisztus tárt karokkal állt fel.

Szűk fénykéve éledt Krisztustól balra, és a keresztúton Júdás tűnt fel hófehér, makulátlan selyemingjében. Ahogy táncolt, be-betoppant a fénybe, ingje megvillant, káprázatos látványt nyújtva. A fény és Júdás megindultak Krisztus felé, a sötétben masírozó katonák lábdobogása hallatszott, és mikor Júdás és Krisztus fénye összeért, Júdás Krisztushoz lépett, kámzsaszélű dekoltázsába markolt, magához rántotta és szájon csókolta. Nem az üdvözlők csókjával, hanem az olcsó pornószínészek nyelvháborújával. Arrogáns és diadalmas arccal lökte el Jézust, és ő a fenekére esett. Fekete köpenyes légiósok vették körbe.

(tovább…)

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: