Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘Író’

Szóval, ahelyett, hogy dolgoznék, azon gondolkozom, hogy mi az eredetiség. Majdnem írtam belőle egy hosszú blogposztot, de azt hiszem, ez a téma még nem készült fel arra, hogy teljesen a nyilvánosságra kerüljön. Úgyhogy inkább megírom röviden.

Szóval van-e új a nap alatt? Ez az a téma, amit minden író átrágott már életében hatvanszor. Először jön az, hogy nem, nincs, mert véges számú téma és dramaturgiai forma létezik. Hamlet anyjának újraházasodása ugyanúgy Árulás, mint az, hogy Zordon lelöki Mufaszát a szikláról. Aztán jön a felismerés, hogy egy oroszlánfalka élete és kapcsolata a körülöttük élő világ természetes egészségével nem ugyanaz, mint egy uralkodói család élete egy politikailag és erkölcsileg megosztott világban, ahol a királyfi nincs felkészülve rá, hogy a saját arcképére formálja a világot.

Már csak azért sem lehet minden téma régi, mert olyan új dolgokat fedezünk fel a világról, olyan új irányokba fejlesztjük a kultúránkat, amik azelőtt soha nem voltak lehetségesek, és ezzel teljesen új területeket adunk az irodalomnak.

Akkor mi az eredetiség?

(tovább…)

Read Full Post »

Volt az Írónak egyébként még egy segédje, a Könyvtáros. Mivel az Író nagyon félénk lélekkel született, rettegett mindentől, amire nem tudott előrukkolni egy forgatókönyvvel. Hogy szólalj meg, hogy végezd el, hogy éld túl, hogy érezd jól magad, itt vagy ott, vele vagy mással? Így hát, a Könyvtáros figyelemmel kísérte a világ történéseit, jegyzetelt, gyűjtögetett, tanult és rendszerezett. Huszonöt év leforgása alatt egészen hatalmas könyvtárt állított össze a világ tudásából, amire büszkén tekintett úgy, mint egy tökéletes, önellentmondás-mentes halmaza a tudományoknak. Egy ilyen jó mankóval még az Írónak sem kellett félnie, mert bármi történjék is, legrosszabb esetben is legalább annyit tudni fog, hogy hol kezdjen neki a kutatásnak. Ez azért megnyugtató, nem?

Ám a Könyvtáros kezdett már fáradni a rettenet munkában, és a tempója szépen lassulni kezdett. Történt ekkor, hogy vendégek kezdtek érkezni a polcai közé, hogy a tudását kikölcsönözzék saját munkájukhoz. Különböző, távoli részlegek között ingáztak, és a Könyvtáros nem bánta, mert igen csak örömét lelte a távoli anyagok közötti rendszerek hálójában. Szerette gondosan és ügyesen egymás mellé illeszteni a kirakósok darabjait, és megmutatni, hogy a matematika, a művészet és más dolgok mennyire nem elválaszthatóak egymástól, és hogy ellentmondásaik mindig csak látszólagosak, és valójában könnyedén feloldhatók.

Egyszer aztán furcsa dolog történt. Az egyik vendég két távoli részleg között mozdult, de két olyan kötetet kért ki, amelyeknek semmi közük sem lehetett egymáshoz.

(tovább…)

Read Full Post »

Egy alkalommal, amikor az Árnyék és az Író a laptop előtt ültek, hirtelen szembe találták magukat egy üres lappal. Mind a ketten megdermedtek – egymásra néztek, és rájöttek, hogy van még valaki közöttük. És akkor egy széles barlangban találták magukat, velük szemközt egy óriással, akinek hájas testét fekete szőr borította, és a nyakán egy vigyorgó farkasfej ült.

– Ó, ne! – nyögte az Árnyék.

Az Író megrémült az Árnyék félelmétől.

– Ki ez? – kérdezte.

– Akitől a legjobban félek. Ő a Zseni.

És a farkas csak vigyorgott.

– Ne figyelj rá! – súgta az Árnyék. – Hátha elmegy.

És akkor visszahajoltak az üres lap fölé. Már régóta ültek egy izgalmas ötleten, amit közösen alkottak. Az Író a billentyűkre rakta a kezét, pötyögni kezdett, takaros jelenet alakult kezei között. Mikor megállt, elégedetten elmosolyodott, és már épp kezet fogott volna az Árnyékkal, amikor karcos, mély nevetés ütötte meg a fülüket. Sápadtan néztek a Zsenire.

(tovább…)

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: