Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘gótikus’

A Vezeklő, a szent gyilkos, egyszerre tűnt csodálatosnak, hivatalosnak és borzasztónak. Ruháját mintha csak tökéletes testére szabták volna, végigkövette telt mellét, karcsú derekát, egész igéző csípőjéig, ahol aztán a hasított szoknya alól megvillant hosszú combjának ruganyos izma. Ha akadt is bármilyen bőrhibája, azt a combfix elrejtette. Dús, hosszú haja frissen mosottnak tűnt, egy részét kontyba kötötte, maradéka szép egyenes függönyként terült szét megerősített katonai vállvasán. Utóbbi, és a rövid szárú bakancs, ami kivillantak a ruha alól, valahogy nem rombolták le az összképet, csak átalakították: a tökéletes maszkulin nőideállá.

Mikor a Vezeklő belépett a nagyterembe, az ajtó mellett álló anyuka rögtön felkapta kisfiát. Egyrészt, hogy megvédje a „vendég” szoknyáját a csecsemő kíváncsiságától, másrészt, hogy megvédje gyermekét az ijesztő katonától, harmadrészt, hogy eltakarja vele saját, kismamai testének tökéletlenségeit. Nem akarta bevallani magának, de abban a pillanatban metsző gyűlöletet érzett az idegen nő iránt, és rettegett tőle, hogy vele hasonlítják majd össze. Persze tudta, hogy mindez ostobaság: a Vezeklőkre halálos ítélet vár, ha megszegik cölibátusokat. Akkor miért öltöztetik fel őket két lábon járó szexnek?

Mintha csak érezné megvetését, a Vezeklő ebben a pillanatba rá nézett. Embertelen, aranysárga szeme felmérte őt, gyermekét – az anya már várta a gúnyos mosolyt, de semmi ilyen nem érkezett. Sokkal rosszabbat kapott: a gyilkos, mintha egy pillanatra elgondolkodott volna, olyasmit próbált megjegyezni, ami számára fontos. Mit tudhat róla meg ez a nő, a boszorkányok kivégzője? Bizonytalan szorongás fogta el, és érezte, hogy a tenyere síkossá válik a verejtéktől.

Akkor a Vezeklő szó nélkül továbbindult és a ház ura elé járult.

– Üdvözöllek hajlékomban! – állt fel a báró köszönni. – Örülök, hogy ilyen gyorsan válaszoltatok a hívásunkra.

– A boszorkányvád súlyos dolog – tájékoztatta hidegen és tényszerűen a nő, és, mintha csak unatkozna, végigmérte a férfit, a karosszékéhez vezető lépcsőt, majd az ablak felé fordult. A tetőig érő ablakok a város égig érő, párkányokkal, rizalitokkal, fiatornyokkal zsúfolt gótikus toronyházaira nézett, és a függőhidakra, amiken lapított csepp formájú járművek sorai húztak el. A Vezeklő visszanézett az úrra, egyenesen a szemébe, amitől a férfi öreg szíve hatalmasat dobbant. – Azonnali figyelmet igényel.

A báró azon nyomban ráébredt, hogy egy játék áldozata. A nő szenvtelenül erős kisugárzása mögött úgy gubbasztott, mint egy prédára leső kígyó. Felhúzott szemöldöke, teátrálisan húzott félmosolya, a szertartási ruha alatt gömbölyödő melle, mind-mind választ provokált – de a megelevenedett csábítás mögött egy számító, várakozó elme ült, aki figyelte, elemezte és hibára várt. Csak türelmes hüllőtekintete árulta el.

Egy igazi sakkmesterrel nézett szemközt, akinek minden porcikáját előre megtervezték ehhez a feladathoz. Ruháját, hogy magára vonja a figyelmet, katonai vállvasát a tekintélyhez, ravaszságát az intrikához. Épp csak belépett azon az ajtón, de a báró le merte volna fogadni, hogy a nőben már megfogalmazódott valamiféle terv, aminek mindannyian részesei lesznek.

– Miért bámul ilyen figyelmesen? – szólalt meg a Vezeklő.

A báró abban a pillanatban rájött, hogy figyelmét félreérthetik. Fülig elvörösödött és feleségére nézett – amaz sértetten elkapta arcát, és kezében a gyerekkel elvágtatott a folyosón. A Vezeklő mosolya egy hajszálnyit változott csak, elégedettre színezve arckifejezését.

– Tesztelted őt – morogta a báró dühösen. – És engem is.

– Nem tudhatjuk, melyikőtök a boszorkány – válaszolta. – Amíg fel nem ébred, a hatalma nem fogja elárulni. De lesznek megelőző jelek. A boszorkány lesz az, aki megosztást és tragédiát hoz a házadra. Be kell indítanom a fogaskerekeket, hogy időben láthassuk meg valódi arcát. Még mielőtt túl késő lenne.

– A feleségem gyanú felett áll – szögezte le a férfi.

– Természetesen nem.

Meg se rezdült, olyan higgadtan mondta ki a szavakat, mintha fogalma sem lenne róla, mennyi veszélyt idézhet a fejére. A báró ugyan maga kérte a segítséget a nyomozáshoz, de nem fogja tűrni a Katedrális kotnyeleskedését tulajdon magánéletében. Személyi fejvadászára nézett a jobbján, aki a testőrség tagjának álcázta magát, és végigfutott az agyán a gondolat, hogy ha kell, tarkón löveti a Vezeklőt.

Mikor újra előrefordult, elkapta a Vezeklő pillantását, aki szintén felmérte a férfit. Arcára extatikus öröm ült ki.

Ó, ne, gondolta magában a báró, elárultam magam?

(tovább…)

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: