Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘érzés’

Hollóhír

Hiába ragyogott a nap a sziklák és a város fölött, a szél aznap reggel a tenger felől fújt, sót és hideget hozott magával. Favázas, deszka tetejű házak kapaszkodtak fel a hegyoldalra, sikátorok és szűk utcák labirintusával. Most az ablakok nyitva álltak, a sikátorokban családok tolongtak ünnepélyes komolysággal, és egy szívszaggató gyászindulót dúdoltak. Szavak nélkül, ahogy anyjuktól tanulták. Száz és száz hang csatlakozott a kórushoz, ahogy a hír házról-házra terjedt. Aki tehette, gyertyát vagy lámpást hozott magával.

A Feledés úton egy kis gyászmenet érkezett, épp csak néhány lehajtott fejű asszony alkotta az előörsöt, fekete lepel mögé bújtatva arcukat. Az utóvédet néhány sornyi férfi alkotta, az arcuk szabadon hagyva, de fekete inget viseltek, és szalagot a homlokukon. Direkt úgy választották őket, hogy szurtos fiútól az élemedett apóig tartson a sor.

És a két csoport a Kortalanok egyikét fogta közre. Szilaj férfi, teste valahogy természetellenesen vékony, de mégis izmosnak hatott. Fakó, vöröses haját korommal hintették be, és vastag varkocsba kötötték a tarkóján. Arcát egy pajzs alakú kép fedte le, sűrűn írt szöveg, aminek cirádás vonalai között alig látszott néha a bőr sápadt fehérje. A vonásait lehetetlen volt kivenni így, de valahogy mégis sugárzott belőle a fiatalság, az élet és a bánat.

A dúdolás kórusa lassan elhalkult. Aki mellett a menet elhaladt, az eloltotta gyertyáját, lámpáját, és hátra sem nézve visszasétált a házba vagy a sikátorok közé. (tovább…)

Read Full Post »

Tespedős, álmodozós téli vasárnap reggel van. A takaró meleg és puha valósága fogva tart, az ablakból látod a hóesést és Isten ül a franciaágy túlsó szélén. Egy angyala ágyba hozza nektek a tejeskávét és a csokis croissant-t, és most itt az alkalmad, hogy bármit megkérdezz tőle. Mit kérdezel?

– Miért élünk?

– Lin Csi apát a szezámmagos zsemlét emlegeti – mondja Isten. – Én a kávéra és a croissant-ra esküszöm.

– Miért halunk meg?

– Mert én egy igazságos isten vagyok, és adok esélyt annak is, aki még nem született meg. Véges mennyiségű hely és véges mennyiségű anyag létezik, tudod.

(tovább…)

Read Full Post »

Hogy egy írónak mi számít nyersanyagnak, azt mindig az adott regénye határozza meg. Örvény: Holdfényből rongyvirág című történetem főszereplője egy győri tinédzserlány, neve nemes egyszerűséggel Kiscsillag. Magasra raktam vele a lecet, és rengeteg munkámba kerül, hogy fel tudjak nőni hozzá.

Könnyű felkészülni egy transzhumanista science-fiction építészétére, vagy felépíteni egy tudóst logikus elméletekből, de mennyire nehéz hagyni, hogy az érzelem apró kis csírái kivirágozzanak bennem: észre venni a mellkasomban felröppenő szikrákat, tudatosítani, amikor a szorongástól megdermed a bőröm, és elfogadni, hogy ilyenkor egy magabiztosságtól meleg és kemény érintés elűzheti a bajt.

Ahhoz, hogy meg tudjam írni Kiscsillagot, újra fel kell vennem a kapcsolatot a bőrömmel, a hajammal, a számmal, meg kell tanulnom beszélni illatok, fűszerek és szövetek nyelveit. Le kell fognom magamban a vad elméletalkotót, és vakon bízva kell követnem a számomra oly apró kis spontán érzelmeket, amik egy akadémikus elmének csak göröngyök az úton, amikben folyton megbotlik. Hagynom kell őket élni a saját kis életüket, növekedni, hogy megerősödjenek és önállóvá váljanak.

Alázat, ez a szó jár a nyelvemen. Igen, egy pszichológushallgató író férfinak alázatra van szüksége, hogy beismerje, hogy egy vágott nyelvű tinédzserlány mennyivel előtte tart az érzelmekben. És közben vissza kell fognom magamban a racionális férfit, hogy engedje őt kísérletezni és hibázni, mert hát, korából fakadva: ez a dolga.

A tanulságai kemények, és gyönyörű gondolat, hogy a regény befejeztével is velem maradnak.

Ha te író vagy: ki volt neked a legnehezebb karakter, akit valaha írtál? Miért?

Ha olvasó: milyen karakter tetszett neked a legjobban? Hasonlít rád? Vagy ellentéted?

Read Full Post »

Kíméletlenségemmel becsüllek én-
olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség,
fogadom, úgy ütlek meg én, hogy fájjon erösen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak az igaz szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek.

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: