Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘agnosztikus’

Az atya mosolyogva állt temploma ajtajában és szétnézett a macskaköves téren. Frissen felszentelt pap lévén aligha mert volna álmodni róla, hogy ekkora nyájat és felelősséget kap a kezébe. Elődjének csúnya bukása azonban megkövetelte, hogy hamar, nagyon hamar találjanak egy új pásztort, aki terelgeti a hívőket. Szétnézett a ragyogó napsütésben, és már épp fordult volna meg, mikor egy karcos férfihang szólt rá.

– ­­­Hát, nem irigylem, atyám – mondta. A férfi a templom lépcsőjénél támaszkodott a falnak. Rövid, motoros bőrdzsekit viselt, fekete farmerrel és magas szárú csizmával.

A fiatal pap békésen széttárta a kezét, és mosolyogva visszakérdezett.

– Ugyan, miért nem, fiam?

A templomi etika könnyedén figyelmen kívül hagyta, hogy a bőrdzsekisnek már őszült a halántéka.

– Súlyos a helyzet – állapította meg a férfi, akiről mintha úgy rémlett volna, hogy egy professzor a helyi egyetemen.

A pap beletörődően vonta meg a vállát, anélkül, hogy bármi gondolatot is fecsérelt volna az ügyre.

– Mindenkinek megvan a maga keresztje, gyermekem. Úgy lesz, ahogy Isten akarja.

– Áhhá – mondta a Professzor, mint aki tetten ért valakit. (tovább…)

Read Full Post »

Tespedős, álmodozós téli vasárnap reggel van. A takaró meleg és puha valósága fogva tart, az ablakból látod a hóesést és Isten ül a franciaágy túlsó szélén. Egy angyala ágyba hozza nektek a tejeskávét és a csokis croissant-t, és most itt az alkalmad, hogy bármit megkérdezz tőle. Mit kérdezel?

– Miért élünk?

– Lin Csi apát a szezámmagos zsemlét emlegeti – mondja Isten. – Én a kávéra és a croissant-ra esküszöm.

– Miért halunk meg?

– Mert én egy igazságos isten vagyok, és adok esélyt annak is, aki még nem született meg. Véges mennyiségű hely és véges mennyiségű anyag létezik, tudod.

(tovább…)

Read Full Post »

%d blogger ezt kedveli: