Anne Rice videóját nézem, amiben kezdő íróknak ad tanácsokat. Egy barátjára hivatkozva azt mondja:
“Egy író barátom, Floyd (…) azt mondta egyszer, hogy amikor írsz, menj oda, ahol a fájdalom van. Úgy gondolom, Floyd arra utalt, hogy írj arról, ami neked fájt, menj vissza az emlékeidbe, amik konfliktust és szenvedést szülnek benned, amitől elveszted a lélegzeted, és írj róla, fedezd fel, a szobád biztonságában! Írj róla!
Én hozzáadnék valamit Floyd barátomhoz. Menj oda, ahol öröm van! Írd meg azt a történetet, ami neked izgalmas. Ha unalmasnak találod a könyvet, ne dobd ki, gondold át, hogy mit kell tenned, ‘izgalmas legyen nekem’, (…) és ha ezt teszed hamarosan úgy kelsz fel reggelente, hogy azon gondolkozol, hogy úristen, meg kell tudnom, hogy mi fog történni!”
Floyd a fájdalomról, Rice az örömről beszélt nekünk, bár talán amiben ő igazán jó, az a szépség. Palahniuk az undor mellett érvelt volna, ami megbotránkoztat és meglep, miközben olvasol. Stephen King a félelem mellett – de talán jobb példa Lovecraft, aki vastagbél rákban haldokolva írta művei egy részét; neki aztán intim viszonya volt a fájdalommal és a halállal! Ezek az írók ismerik a saját érzelmeiket, de legfőképp egyet-egyet közülük, ami számukra munkaeszköz, mint a toll.
Azon gondolkozom, én miből építkezem?
Ha te író vagy, miből építkezel?
Épp mostanában merengtem el azon, hogy ami nekem öröm, vagy fájdalom, illetve nekem szépség vagy érték az másnak elképzelhető, hogy hullára nem az. Félő, hogy a saját élményeim, világnézetem és morális rendszerem műbe szövése másnak csak részben vagy egyáltalán nem feldolgozható. Pláne, ha el is rontom, és gyomort megfekvő, moralizálós szirup lesz belőle… Mert én annyira, de annyira meg akarom mondani a saját frankómat.
Na ez az, amit kerülnöm kell, mint a pestist.
Ez egyben azt is jelenti, hogy érdemes elmerengeni az értékek és sérülések egyetemes és személyes vonatkozásain. =) Végül is, mi másból építkezhetnél, mint a saját, hozott anyagodból?